Megint itt vagyok! Többen jeleztétek, hogy jó lenne, ha többet írnék, mert alig hallotok felőlem. Nos, itt vagyok és jelzem, rájöttem vmire: elcsesztem! Most biztosan furdalja az oldalatokat a kíváncsiság, hogy vajon mit. Hagyhatnám, hagy furdalja, de tartok tőle, hogy pár nap múltán páran közületek felhívnának, már mint a kíváncsiságba megöregedett idős emberekként, hogy mielőtt elhaláloznátok ugyan áruljam már el, hogy mit csesztem el. Na, nem szúrok ki veletek. Jelentem, csak annyi történt, hogy a mai napon rájöttem, hogy már voltam egy rakás helyen itt a Vajdaságban (Zenta, Zombor, Ada, Magyarkanizsa, Martonos, Újvidék) és nem készítettem egyetlen egy árva fényképet sem ezekről a helyekről. Most kérdezitek, hogy vajon miért nem. Mondhatnám azt, hogy azért mert minden egyes alkalommal dolgoztam - kérelmek átvétele, koszorúzás, kiállítás megnyitó stb. Szóval nem turistaként voltam ott. Szabadkozhatnék, de nem teszem. Egyszerűen nem jutott eszembe, ennyi! De javamra legyen írva, hogy erre még azelőtt jöttem rá, mielőtt elmennék innen, így még van lehetőségem arra, hogy fényképekkel illusztrálva, komplett képet adjak vajdasági létemről. Szóval készüljetek... na nem fenyegetlek benneteket.

Aki ismer az tudja, hogy imádom a hasamat és ennek megfelelően imádok főzni is.  Bárhol vagyok a világban imádom kipróbálni a helyi nevezetességeket, mindig veszek egy helyi szakácskönyvet.

Itt a Vajdaságban, az első amire rövid úton rájöttem, hogy a szerb konyha, szinte semmiben sem különbözik (a tengeri herkentyűket leszámítva) a montenegrói és a horvát konyhától. Itt is nagyban megy a grillezés (csevap, pleskavica, burek). Ezeket mind imádom, azonban előttem van a negatív példa, miszerint 87 kilósan mentem ki Podgoricába és 2 és fél évvel későbben 112-vel jöttem el. Sokat gondolkoztam, hogy miért? Hiszen rengeteget mozogtam Odinnal, reggeli, esti séták, túrázások stb. Szóval megvolt a mozgás! Akkor miért? Jelentem azt hiszem rájöttem: míg a szlávok ezeket a hatalmas adag grilleket különböző salátákkal eszik, addig jó magyar szokás szerint én sült krumplival és kenyérrel ettem, de kétpofára... szóval ezért, szénhidrát szénhidrát hátán. Pedig higgyétek el, nagyon finomak itt a pékáruk, lehet, hogy azért, mert ezek még láttak lisztet... Viszont nincs mese, vagy ez vagy az! Szóval erőteljesen visszafogtam a kenyérfogyasztást. A másik nagy kedvenc a burek, egyszerűen isteni. Ezzel kapcsolatban egy vajdasági származású barátom mesélte, hogy csak úgy kíváncsiságból tett egy próbát és megevett egy adag húsos bureket, majd azt követően bizonyos idő múltával rendesen könnyített magán, majd ráállt a mérlegre és ekkor jött a meglepetés +1.5 kg. Jelzem könnyítés (a gyengébbek kedvéért szarás) után is még +1.5 kg volt - szóval nem csak isteni, de a kilókra nézve is igen veszélyes a burek, de azért kéthetente egy belefér (max. utána átfutok Palicsra, meg vissza - ha szeretnék futni, de nem szeretek, így mást kell kitalálnom).

Legutóbb Magyarkanizsán voltunk külső átvételen, jómagam és négy ügyintéző hölgy. A helyiek, mint mindenhol a Vajdaságban, nagyon kedvesek és barátságosak voltak. A munka gyorsan ment, majd azt követően megvendégeltek bennünket a Tisza partján egy étteremben. Mondanom sem kell, bőségtál volt, jeleztem a lányoknak, hogy fogyókúra átmeneti időre felfüggesztve, szóval annak rendje és módja szerint bezabáltunk. Mert kérdem én, ki tud ellenállni egy ilyennek (tudom a vegetáriánusok, de én nem vagyok a magam ellensége, bocsi):

Szóval hazafelé, részben az elfogyasztott rakija és a borok, valamint a tele has hatására, igen emelkedett volt a hangulat (én mint sofőr természetesen feláldoztam magam és nem ittam semmilyen alkoholt, pedig itt nincs zéró tolerancia), de már munka után voltunk, és különben is, megérdemelték a lányok, egész nap keményen dolgoztak, és itt nem illik visszautasítani a napi kemény munka utáni kedves meghívást. Miközben hazafelé vezettem, azon gondolkoztam, hogy kész szerencse, hogy a bőségtál (mesano meso) nem tartalmazott babot, mert akkor már az úton kitört volna a csillagok háborúja... ellenben bőven volt hagyma, így az éjszaka folyamán volt birodalom visszavág, de ahogy mondani szokták, ez már egy másik történet. Uff, én beszéltem!

Jelentem élek, elvagyok, dolgozom ezerrel. Túl vagyunk az ünnepeken (csak plusz 4 kilóval). A Karácsonyt megelőzően igen nagy volt a hajtás, naponta 30-40 felterjesztés, heti 2 esketés a vidéki bevételekről meg már nem is beszélek. A Karácsony családi körben töltöttem. A szilveszter már annál kevésbé - ügyeletben voltam. Hála a NagyonJónak komolyabb ügy nélkül átvészeltük az ügyeleteti időszakot. Azt azért megjegyezném, hogy a szerbek is, a montikhoz hasonlóan szeretik megünnepelni mindkét karácsonyt és szilvesztert (volt itt is pufoktatás, meg levegőbe lövöldözés). Ennek ellenére én békésen, tv-t nézve, öregurassan töltöttem a szilvesztert. Jókat nevettem (na nem a szilveszteri műsorszámokon), hanem a Két pasi meg egy kicsi aktuális részeit nézve Charlie Harper aranyköpésein és sajátos (de sokszor elgondolkoztató és igaz) életfilozófiáján. Érdekes, hogy Charlie Sheen mennyire saját magát adta a sorozatban és ezért még súlyos pénzeket is fizettek Neki.

Hála Istennek eddig a nagyobb havazás elkerülte Szabadkát. Eddig csak egyszer kellett havat hánynom, még szerencse, hogy az előkert és a garázskijáró nem több mint egy 5X5 méteres terület. Aki azt meri mondani, hogy mit sírok, legalább mozogtam egy kicsit, azt szeretettel várom a következő havazáskor...

Egyébként délvidéki életem csendesen zajlik, Odin és a család nagy örömére... A szomszédok továbbra is árgus szemekkel lesik minden lépésemet... ezen sokszor jókat nevetek, mert van, hogy este fél 10-kor még kiviszem Odint egy laza lefekvés előtti sétára, na ilyenkor szinte látom a szomszédok arcát - mi a fenét bócorog ez még ilyen késő este... Odin válasza: Nincs mese, a vacsora ne várjon a kijövetellel reggelig, mert akkor könnyen gázok lesznek belőle és a gazdám orrát igen tudja bántani, ha eleresztek egy békegalambot a hálóban. Mert drága kiskutyámnak igen jó dolga van, egyenesen Dániából kapja a lazacos, tengeri herkentyűs kaját. Meg is kérdezték, hogy miért olyan szép fényes a szőre? Ellenben drága kiskutyám által eleresztett békegalambok már nem lazacillatúak.

A minap behoztam a jómadarat, kapásból körbenyalt mindenkit, amit a kedves kolléganők egészen addig nagyon élveztek, amíg el nem sütöttem azt a poént, hogy Odin pont most takarította ki a hátsóját. Na látni kellett volna azokat az arcokat... :)

Többen szóltatok, hogy mi van velem, nagyon csendbven vagyok... Nos igen nem tagadom, elvagyok, na meg beteg is voltam, de mit beszélek, még most is az vagyok. Két hónappal ezelőtt elkaptam a kisfiamtól egy vírust, nos ő már el isfelejtette az egészet én meg még mindig köhögök. Kaptam egy rakás gyógyszert, melyeknek több volt a mellékhatása, mitn a gyógyereje, így maradtam a hagyományos gyógyteáknál... most talán végre meggyógyulok.

Mára ennyi! Hamarosan folyt. köv.

 u.i. Egyébként mindenkinek boldog új évet!!!!

Nem tűntem el, itt vagyok, csak annyi a meló, hogy mellette nem sok idő jut egyebekre. Munka után Odin várja a megérdemelt sétáját (ami holnaptól sötétségbe burkolózik – reggel is, este is sötétben fogunk sétálgatni).

Azért nem panaszkodom, séta közben, mivel itt, az utcákon elég sok a diófa, lassan összeszedtem a télire valót – séta közben, hipp-hopp csak úgy ugrálnak a diók a zsebembe. Rendes ember ilyet nem akadályoz meg, főleg nem egy keselyű (Sz. Laci, Z. Zsombi és T. Krisztián ne vigyorogjatok). Már csak meg kell törni őket és már készülhet is a jó kis diós béles, meg a diós tészta. Drága kicsi párom jelezte is, hogy a törés-zúzás örömét átengedi nekem, övé a sütés. Na gondoltam egye fene, legalább amikor rácsapok a kalapáccsal egy dióra, akkor valamely kedves jóakarómra fogok gondolni… csak attól tartok, hogy akkor már darálni sem kell majd a diót. Nem baj, legalább nem lesz dupla munka.

Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy követőim támadtak és bizony mások is érdeklődést kezdtek tanúsítani az eladdig szemétként a kocsik, illetve gyalogosok által széttaposott diók iránt. Csak a fene a pofájukba ők is inkább a már héjatlan és egyben lévő diókat szedik össze, ezzel csökkentve a bevételemet. Bizony, ilyen apróbb jelekből jön rá az ember, hogy minden egyes mozdulatát éber szemek követik… Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy ha szerény otthonunkban is vannak figyelő „fülek” akkor bizony érdekes hangokat rögzíthetnek, főleg egy kiadós csülkös bableves, chilis bab vagy egy korsó sör után… na mindegy egészségükre!

Megvolt az első ügyeletem is, hála Istennek esemény nélkül, illetve csak annyi történt, hogy szokásos összeszedett és megtervezett életemnek köszönhetően sikerült vasárnap reggel, koszorúzásra készülvén rájönnöm, hogy bent felejtettem az irodai szekrényemben az ünneplő cipőmet, így az ügyeletes adminisztrátor nagyon örülhetett nekem fél 8-kor… rendes volt mert felkelt, bejött és kinyitott – azt hiszem jövök neki egy rekesz sörrel.

Mára ennyit! Uff, én beszéltem!

Sajnos jártomban-keltemben egyre több ilyen és ehhez hasonló kép fogad... Na ezért is nem engedem Odint fürdeni. Azt mondjáka  helyiek, hogy a város minden szennye a tóba megy...

Na azért van jóban is részem...

Csak azt tudnám, hogy kinek van gusztusa megenni azt a halat amit ebből a piszkos és fertőzőtt vízből kifognak.. a fene a gusztusukba! De mint tudjuk szegény ember nem válogat, vízzel főz...

Odinnal a palicsi tó partján...

Helyenként azért még látszik a régi pompa..., de legalább nyírják a füvet!

Három nyelvű felirat.

Gondolom feltűnt, hogy a képek inkább este felé készültek, sajnos csak ekkor van időm nagyobb sétára Odinnal (legnagyobb bánatára), de akkor sötétedésig.

Néha csak kiugrunk a közeli szántóföldekre. Annyi itt a fácán, hogy pár vadászhaveromnak kánaán lenne...

Azért még vannak tanyák... és mérges házörzők... még szerencse, hogy legtöbbször megkötve.

Na most ennyi! Folyt. köv.

Na végre nem felejtettem otthon a gépet és rájöttem, hogy hogyan posztolhatok képeket a blogra. Szóval jó nézegetést...

Még lepusztultságában is szép...

Majd még teszek fel, csak az a baj, hogy a nagy géppel csináltam több képet, melyek egyenként 80MB és ezeket át kell konvertálnom még jpg-be és levinni őket 500KB alá, majd ha lesz idő... Na most ennyi. Uff, én beszéltem!

Ismét túl vagyok egy héten. Rengeteg új tapasztalattal, érdekes találkozásokkal és beszélgetésekkel a hátam mögött. A hétvégén megint hazaugrottam, ami mondanom sem kell, ismételten azt eredményezte, hogy egy kamionnyi kajával tértem vissza. Laza teniszezés és túrázás után másnap már nem fogadott olyan izomláz és ízületi fájdalom, mint legutóbb (na azért éreztem még, hogy mozogtam, legalább is többet a szokásosnál).

Az elmúlt héten először mentem vidéki átvételre (honosítási kérelmek átvétele). Hiába vagyok szegedi, mindig meglep a helyi magyarok erős és tiszteletre méltó lelki ereje, élni akarása. Érdekes és tanulságos beszélgetéseket folytattam velük. Megérkezésünket követően helyi szokás szerint azonnal pálinkával kínáltak bennünket, melyet természetesen nem fogadtunk el, mert mi lesz akkor a munkával… Azért keresztbe álló szemekkel elég nehéz lenne koncentrálni, nem igaz? A nap végén csordultig telve a vajdasági magyaroknak az irányunkba tanúsított végtelen szeretetével tértünk vissza Szabadkára. 

A héten (az esős napokat leszámítva) is folytattam a vidék látványosságainak felfedezését, melyet végre képekkel is tudok illusztrálni (ha nem hagytam volna megint otthon a gépet). Így elmondhatom, hogy minden napra jut  1-2 óra laza bringázás, így talán nem jönnek fel olyan könnyen a kilók… megint… Egy kép Odinról.

Az esős napokon pedig a rekeszizmaimon keresztül fogyok, melyről egyik kedvenc sorozatom, a Két pasi, meg egy kicsi (Two and a Half Men) gondoskodik. Imádom!!!! Na azért néha egy kis Rém rendes család is bejátszik… Csúcs mind a kettő!!!!

Ami viszont most már komoly fóbiát kezd okozni nálam, hogy mikor hazatérek (mivel egy zsákutcában lakom) az autóbejárómtól 5 méterre az utca végén minden este ott ülnek az utca háziasszonyai és nézik a kicseszett nagy utcai életet és közben megy a pletyi. Minden alkalommal kedvesen üdvözölnek és kielemzik minden egyes mozdulatomat (kapunyitás, beállás, kapuzárás stb.). Minden este 8- fél 9-ig kint kárognak, de jó hangosan, hogy zeng az utca és természetesen a garázsok felett lévő lámpákat használják arra, hogy több világosságot varázsoljanak az éppen csak pislákoló közvilágítás megsegítésére. Rájöttem, hogy van pofájuk az én lámpámat is használni, nem restek bejönni a kertkapun és felkapcsolni a villanyt. No, több sem kellett nekem, késő este, laza lefekvés előtti programként, az ingyen net után ezt is „kiiktattam”… Másnap pedig vártam a hatást… na volt meglepetés és ennek megfelelően beszédtéma… Azóta mikor hazatérek már nem fogadnak olyan széles mosollyal…  Nem baj, rend a lelke mindennek! Ne élősködjenek rajtam… El tudom képzelni, hogy miket mondanak rólam a szemét magyarról… de teszek rá… Azért lehet, hogy legközelebb, áldott jó szívemnek engedve, kirakok nekik egy gyertyát, nehogy szó érje a ház elejét, de erre még alszom egyet.

Na most ennyi, folyt. köv.

Na itt vagyok nem tűntem el. Hol is kezdjem? A kezdeti tiszavirág életű nehézségek után felgyorsultak az események. Jelentem a  hűtő megnevelve, ennek eredményeképpen (és persze a finom balkáni kajáknak is – burek, cevap stb., és Szeged, illetve a szülői ház közelségének köszönhetően) 2 hét alatt 3 kiló pluszt sikerült összehozni. No no, ez így nem lesz jó!!!! Mindig ámulatba ejt, hogy a kilók milyen könnyen feljönnek… Ezért Odinnal (Labradorom) történő sétáim mellett, bizony be kellett iktatnom napi 1 órás napi bringázást is, hogy ellensúlyozzam hihetetlen imádatomat  az evés, a finom kaják és a jóllakottság üdítő érzése iránt.

 A napi bringázás következtében egyre több és szebb helyekre jutottam el, mind a városban, mind a városon kívül. Mondanom sem kell, hogy itt semmi sincs messze. Még a szomszédos Palicra (kb 5 km) is gyorsan átteker az ember, hogy sétáljon egy jót a csodálatos palici tó partján, vagy az állatkertben (bár szerintem, ahhoz nem kell állatkertbe mennie az embernek, hogy vadállatokat lásson, elég sokszor csak kimenni azt utcára).

Szóval elkezdtem felfedezni szűkebb környezetemet. Elsőre azt kell mondanom, hogy semmi különös, mégis gyönyörű (legközelebb majd képeket is felrakok, csak ahhoz előbb csinálni kellene, de mindig félúton jövök rá, hogy megint sikerült otthon felejtenem a masinát).

Ha nincs hétvégén programom akkor hazaugrom szüleimhez Szegedre. Drága Édesanyám minden egyes alkalommal mennyei ételkülönlegességeket készít (ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy zsírpárnáim erőteljes növekedésének köszönhetően nem kell félnem a hideg téltől). Arról már nem is beszélve, hogy az anyai szeretetnek köszönhetően minden egyes alkalommal egy teljes magyar honvédségnek (nem a mostaninak, hanem a rendszerváltás előttinek) elegendő kajával hagyom el a szülői házat. Most hétvégén például szombaton laza disznótoros, vasárnap pedig tanyasi tyúkhúsleves,  kakaspörkölt és desszertnek tiramisu került az asztalra (a kakas tökét is megkaptam, hogy még a mostaninál is tökösebb srác legyek, bár ezt már nem tudom, hogy hova lehet fokozni… Tudom van önbizalmam!) Szóval sejteni lehet a heti kajámat (disznótoros, kakaspörkölt, tiramisu és néha a változatosság kedvérét egy kis húsos vagy sajtos burek)… Nesze neked reformkonyha...

Az elmúlt héten azonban, emlékezve a régi szép időkre (na nem azért, mintha most rossz lenne) elővettem a mélyhűtőből a megboldogult Magyar Tigris (így neveztük a kollégáimmal magunk között a tőlünk nem messze működő Magyar Gyorsétkezőt, mely sajnos idén május végén bezárt) által készített és a bezárás hírére bespájzolt irgalmatlan mennyiségű különböző pörköltek közül egy laza csülökpörköltet. Megbolondítottam egy kis erős Pistával, laza csípős almapaprikával és a hozzá való helyi lepénnyel szépen benyomtam a szervezetbe. Hmmm, még most is összefolyik a nyál a számban, gondolom az olvasónak is (Sz. Laci és T. Krisztián ne vigyorogjatok!!!). A munkahelyen meló ezerrel, szóval kell az energia…

Hétvégén gyermekkori barátommal elmentünk (10 év kihagyás után) egy lazát teniszezni, a pillanat hevében lefoglaltuk a pályát a jövő hétre is. Kár volt! J Másnap alig tudtam lábra állni. Ahogy a mondás mondja „nem szokta a cigány a szántást”. Szóval erőteljes sportkrémezésbe kezdtem, hogy mozogni tudjak… Öregszem? Vagy csak a túlsúly? Vagy mindkettő? Na azért nem eszik olyan forrón a kását, hiszen öreg rocker nem vén rocker! Szóval hajrá! Most már csak a család hiányzik! Folyt. köv.

Egy szép augusztus végi napon bepakoltam kiskocsimba és ismét útra keltem. Bár csak kevés cuccot terveztem magammal vinni, ennek ellenére az autó a plafonig tele volt, igaz még a bringámat is sikerült bepréselnem (el kell ismernem, hogy lusta voltam összeállítani a kerékpártartót, talán majd legközelebb). Úgy voltam vele, hogy nem megyek messze, csak ide Szabadkára.

Előbb Szegedre mentem, ahol drága Édesanyám tovább növelve kocsim telítettségét, felpakolt csupa finomsággal. Szabadkára érkezvén, egy kollégám elkalauzolt a lakásomhoz (melyet már hó elején kiválasztottam) majd átadta a kulcsokat. Udvariasan megkérdezte, hogy van-e vmire szökségem, kaja, pénz stb. Válaszul kinyitottam a kocsim ajtaját... ahonnan átható sült csirke és zöldség, gyümölcs illat érződött. 

A kégli klassz, kiskert, garázs és ami a legfontosabb VAN INTERNET!!!! Igaz a környék legnagyobb bánatára, kiszúrtam, hogy nincs levédve a wifi (na ezen a környéken se sok előfizetés lehet), így első lépésként elvágtam az ingyennet vonalát, nagyon örülhettek nekem... Sikerült olyan bonyolult belépőkódot kitalálnom, hogy még nekem is csak papírról megy a belépés. A következő meglepetés a konyhában ért. Üres szekrények!!!! Mi van ezek a kezükkel esznek és nem főznek? A konyha egyébként 22.századi. Jót beszélgetek a hűtővel... Sikerült átprogramoznom, hogy legalább magyarul társalogjunk. Igaz ez elég egyoldalú, mert amint "megtudta", hogy pár kilóval többel rendelkezem máris tanácsokat adott, minden kinyitásnál, hogy csak vmi könnyűt pl. gyümölcsöt egyek. Erre mindig u.a a válaszom, hogy a jó édes a....nak mond meg, hogy én mit egyek. Már csak azért is rántott csirke és erős paprika volt a vacsora. Na de miből is mivel egyem meg? Semmi baj! Elővettem ifjúkorom régen elfelejtett "igénytelenségét" és a tárolóedény fedelét tányérnak, evőeszköznek meg kineveztem a jó kis svájci bicskámat. Kész 22.századi kemping... A következő meglepetés a hálóban ért! Egy fél falat beborító LCD tv fogadott (azt már megállapítottam podgoricai kiruccanásom alatt, hogy a Balkánon az emberek mindenből a legnagyobbat szeretik). Kész házimozi, KÁBELEK NÉLKÜL!!!!! Hmm mi ez wifi tv, vagy mi? Na mindegy rákötöttem a laptopomat és máris mozivarázsban élveztem a Battlestar Galactica sorozat éppen soron következő epizódját.  Szóval így telt az első estém.

Másnap reggel bementem az új munkahelyemre. Főnököm mindenkinek bemutatott, sok régi kedves ismerőssel is találkoztam. Részt vettem életem első állampolgársági eskütételén, mit mondjak, felemelő érzés volt. Ezt követően felhoztam a kocsiból az otthoni irodámból magammal hozott növényeket és berendeztem az irodámat. Már van gépem, internetem, telefonom, klassz irodabútorok. Mi kell még? Rájöttem, ruhás szekrény, mert ha bringával akarok munkába járni, akkor nem tekerhetek be öltöny, nyakkendőben. 

A lakásom autóval 5 percre, bringával kb 10 percre van a kövitől. Kell ennél jobb? Na most megyek megint beszélgetek egy kicsit a hűtővel... folyt. köv. Uff, én beszéltem!